Genetikai sodródás: a változás véletlenszerű motorja
A genetikai sodródás akkor következik be, amikor véletlenszerű események – éhínség, vándorlás, háború – bizonyos genetikai változatokat gyakoribbá vagy ritkábbá tesznek egy populációban, függetlenül attól, hogy azok előnyt jelentenek-e vagy sem. Az új adatok azt mutatják, hogy a sodródás az emberi genetikai változások túlnyomó többségéért felelős volt a kőkorszak és a kora bronzkor között. Ez ellentmond a régóta fennálló feltételezésnek, miszerint a természetes kiválasztódás – az a folyamat, amelynek során az előnyös tulajdonságok elterjednek egy populációban – volt az emberi evolúció elsődleges hajtóereje.
„Meglepődtünk, hogy az ősi DNS-ben látott genetikai variációk mekkora része magyarázható egyszerűen véletlennel” – mondta az egyik vezető kutató, aki névtelenséget kért, mivel a munka még nem jelent meg lektorált folyóiratban. „Ez valóban megkérdőjelezi azt az elképzelést, hogy az alkalmazkodás mindig a fő történet.”
A csapat több mint 1000 ősi egyed DNS-ét elemezte, összehasonlítva több ezer genetikai marker gyakoriságát a különböző időszakokban. Statisztikai modelleket építettek a sodródás és a kiválasztódás hatásainak szétválasztására. Az eredmények egyértelműek voltak: több tízezer éven át a sodródás volt a főszereplő.
Bronzkori kiválasztódási csúcs
Aztán jött a bronzkor. Kr. e. 3000 körül, ahogy a mezőgazdasági közösségek terjeszkedtek, a kereskedelmi hálózatok nőttek, és a populációk soha nem látott mértékben kezdtek keveredni, a természetes kiválasztódás hirtelen magas sebességbe kapcsolt. A tanulmány szerint az adaptív evolúció – a túlélési vagy szaporodási előnyt biztosító változások – üteme több mint 100-szorosára ugrott az azt megelőző neolitikus időszakhoz képest.
Miért ez a hirtelen felgyorsulás? A kutatók két tényezőre mutatnak rá: a hatékony populációnagyság drámai növekedésére, ami több nyersanyagot ad a kiválasztódásnak, valamint a letelepedett életmóddal járó új környezeti nyomásokra, mint például az állatoktól származó betegségeknek való kitettség, az étrendi változások és a sűrűbb lakhatási körülmények. Az olyan tulajdonságok, mint a laktóztolerancia, a malária elleni rezisztencia és a világosabb bőrpigmentáció – amelyek ebben az időablakban jelennek meg az ősi DNS-feljegyzésekben – mind erős kiválasztódási jeleket mutatnak.
Az eredmények nem tagadják, hogy a természetes kiválasztódás számít. Egyszerűen azt mutatják, hogy a jelentőségét túlhangsúlyozták az emberi őstörténet nagy részében. Az emberiség hatalmas időszakában, amikor az emberek kis, szétszórt vadászó-gyűjtögető csoportokban éltek, a sodródás volt az alapértelmezett. A kiválasztódás csak a neolitikus forradalom és a bronzkor után vált jelentős erővé, amely átalakította az emberi társadalom méretét.
„Amikor apró populációk vannak, a véletlenszerű események elnyomhatják a szelekciós előnyöket” – magyarázta egy társszerző. „De ahogy a populációk nőttek és összekapcsolódtak, a kiválasztódás nagyobb színpadot kapott. Ekkor látjuk a valódi felgyorsulást.”
A munka azt is felveti, hogyan értelmezzük a modern populációk közötti genetikai különbségeket. Sok olyan tulajdonságot, amelyet korábban ősi alkalmazkodás termékének gondoltak, valójában semleges sodródás eredménye lehet – ez a lehetőség bonyolítja a betegségkockázattól a fizikai változatosságig minden biológiai alapjának megértésére irányuló erőfeszítéseket.
A csapat következő l
