Marco Rubio amerikai szenátor egyértelmű határt szabott az Irán elleni szankcióknak, kijelentve, hogy Washington csak nukleáris engedményekért cserébe enyhíti azokat – és kifejezetten elutasította a Hormuzi-szoros körüli vitákhoz való kapcsolódást. A múlt héten jelentett nyilatkozat rávilágít az USA Irán-politikájának egy állandó feszültségére: hogyan lehet elkülöníteni a nukleáris kérdést a tágabb regionális biztonsági problémáktól.
A kizárólag nukleáris megközelítés
Rubio, a floridai republikánus, aki a Szenátus Külügyi Bizottságának tagja, világossá tette, hogy az Egyesült Államok nem lát viszonosságot a szankciók enyhítése és Irán együttműködése között a Hormuzi-szorosban. A vízi út, egy keskeny átjáró a Perzsa-öböl és az Ománi-öböl között, kritikus szűk keresztmetszet a globális olajszállításban. Irán időszakosan fenyegetett a forgalom lezárásával vagy megzavarásával.
„Csak nukleáris engedményekért oldjuk fel a szankciókat” – jelentette ki Rubio a rendelkezésre álló tények szerint. Kijelentésével bezárta az ajtót bármilyen olyan javaslat előtt, hogy az USA esetleg szankciók enyhítésével kereskedne iráni garanciákért a szoroson átívelő hajózás szabadságáért. Évek óta egyes politikai döntéshozók felvetették egy szélesebb alkujának ötletét – a nukleáris visszaszorítást a Hormuz biztonságáért cserébe –, de Rubio álláspontja ezt kifejezetten elutasítja.
Miért fontos a Hormuzi-szoros
A világ olajának mintegy 20%-a halad át a Hormuzi-szoroson, ami a bolygó egyik stratégiailag legfontosabb vízi útjává teszi. Irán földrajzi adottságai jelentős befolyást biztosítanak neki ott; haditengerészete és a Forradalmi Gárda erői a tankerek hatótávolságán belül működnek. Bármilyen, a szorossal kapcsolatos amerikai engedmény a regionális hatalmi dinamika jelentős elmozdulásának számítana.
Rubio kijelentése azonban arra utal, hogy a Trump-adminisztráció – vagy legalábbis a kulcsfontosságú szenátorok – nem fogja összekapcsolni ezt a két kérdést. Ehelyett a nukleáris tárgyalások maradnak a szankciók enyhítésének egyedüli eszközei. Ez összhangban van a 2015-ös Közös Átfogó Cselekvési Terv keretrendszerével, bár az USA 2018-ban kilépett ebből a megállapodásból, és azóta „maximális nyomásgyakorlási” kampányt folytat.
Megválaszolatlan kérdések
A szenátor álláspontja számos kérdést nyitva hagy. Hogyan fogja az USA érvényesíteni nukleáris követeléseit anélkül, hogy Hormuzhoz kapcsolódó ösztönzőket kínálna? És mi történik, ha Irán továbbra is zaklatja a hajózást a szorosban, miközben nukleáris programjáról is tárgyal? Rubio nem foglalkozott ezekkel a forgatókönyvekkel.
Ami világos, hogy az adminisztráció politikája egyelőre külön pályán tartja a két irányvonalat. A következő próbatétel akkor jöhet, amikor a nemzetközi ellenőrök jelentést tesznek Irán urándúsítási szintjéről – ami kulcsfontosságú mérföldkő bármely jövőbeli megállapodásban. Rubio megjegyzései arra utalnak, hogy amíg ez a nukleáris mérce nem mozdul, a szankciók érvényben maradnak.
